Etikai Kódex Új Kézfogás Közalapítvány
Az Új Kézfogás Közalapítvány Kuratóriuma a nemzetközi standardok figyelembe vételével a határon túli magyarság gazdasági segítségnyújtási rendszerének koordinációjára, harmonizációjára irányuló fokozatos fejlesztés keretében ajánlásként közzéteszi a Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központok munkatársainak szakmai etikai kódexét.
A Közalapítvány Kuratóriuma ugyanakkor hasonlóan fontosnak tartja a pályázók etikus magatartását, és éppen ezért nagy hangsúlyt helyez a rájuk vonatkozó magatartási normák jelen kódexbe történő szerves integrálására. Annál is inkább, mivel a támogatásért folyamodók jelentik a határon túli gazdasági segítségnyújtási rendszer alfáját és omegáját, és az ő pozitív közreműködésük nélkül az etikus viselkedésre vonatkozó erőfeszítések alapjaiban gyengülnének meg.
A Közalapítvány szervezeti és működési szabályzatának mellékletét képezi a jelen szakmai etikai kódex, amelyet a Kuratórium hagy jóvá.
Az etikai kódex vonatkozik Közalapítvány támogatási rendszerének keretében pályázati, tanácsadói, szakmai előkészítői, és döntéstámogatói tevékenységet folytató személyekre és szervezetekre, valamint értelemszerűen magukra a pályázókra.
Az etikai kódex megalkotásának célja egyrészt a Közalapítványi Iroda, valamint a vele szoros munkakapcsolatban álló Vállalkozásfejlesztési Központok által képviselt szakmán belüli etikai kultúra erősítésének előmozdítása, és a munkatársakra vonatkozó etikai szabályokra figyelemmel a rájuk érvényes magatartási szabályokat rögzítő, követelményrendszer felállítása, másrészt pedig a határon túli magyar vállalkozói réteg európai standardokhoz való felzárkózásának ösztönzése és az elvárások keretrendszerének megalkotásával a pályázati rendszer zökkenő mentesebbé tétele.
A Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központok vezetői, dolgozói munkájának és magatartásának mindenkor és minden körülmények között feddhetetlennek kell lennie.
A feladat végzése során elkövetetett hiba a magánéletben tanúsított méltatlan viselkedés rossz fényt vethet a Közalapítványra, a határon túli magyarság gazdasági támogatásának rendszerére, valamint a munkatársak tisztességére, megkérdőjelezheti a pályázati rendszer tisztaságát, pártatlanságát, megbízhatóságát és a közreműködők szakértelmét. A támogatásért folyamodó magyar vállalkozók tartózkodása az üzleti életben sajnálatos módon elharapódzó tisztességtelen magatartástól nemcsak vállalkozásuk gazdasági teljesítőképességét befolyásolja hatékonyan, hanem kedvezően érinti az adott országban élő magyarság általános megítélését is előmozdítva a közösség helyben maradására, felemelkedésére tett széleskörű erőfeszítéseket.
Az etikai kódex elfogadása, a kódexben megfogalmazottak betartása ugyanakkor tovább növeli a bizalmat a Közalapítvány iránt segítve a megfogalmazott alapelvek sikeres megvalósítását.
Az Új Kézfogás Közalapítvány munkatársai és partnerei között működő viselkedési kódexet a Hivatásetikai Intézet (Central European Institute for Leadership and Ethics) megvizsgálta és jóváhagyta.”
ALAPELVEK
FEDDHETETLENSÉG
A Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központ munkatársa:
- munkáját becsülettel, a tőle elvárható tisztességgel, szakmai gondossággal, hozzáértéssel és felelősséggel végzi
- a vonatkozó jogszabályoknak és szakmai. követelményeknek megfelelően végzi munkáját, alakítja ki szakvéleményét
- tartózkodik minden olyan tevékenységtől, amely jogszabályellenes vagy belső szabályzatot sért, illetve nem méltó a határon túli magyarság gazdasági megsegítését célzó törekvésekhez
- tiszteletben tartja a Közalapítvány céljait, hozzájárul azok megvalósulásához, illetve munkáját a közérdek szem előtt tartásával végzi
- felkérésre minden esetben igazolja, hogy felhatalmazással rendelkezik a Közalapítvány nevében eljárni
A pályázó:
1.vállalkozói tevékenységét tőle elvárható tisztességgel, szakmai gondossággal, hozzáértéssel és felelősséggel végzi
2.az adott ország vonatkozó jogszabályainak és szakmai követelményrendszerének megfelelően vezeti vállalkozását
3.tartózkodik minden olyan tevékenységtől, amely jogszabályellenes vagy belső szabályzatot sért, illetve tartózkodik az üzleti életben minden olyan tisztességtelen magatartástól, amely határon túli magyarság negatív megítélésére alkalmas
4.tiszteletben tartja a Közalapítvány céljait, hozzájárul azok megvalósulásához
FÜGGETLENSÉG, TÁRGYILAGOSSÁG ÉS PÁRTATLANSÁG
A Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központ munkatársa minden esetben objektíven részrehajlás nélkül jár el bármely feladata elvégzésekor, a benyújtott pályázatok vizsgálatánál az információ gyűjtése, elemzése, értékelése és közlése, valamint a döntés-előkészítő folyamat során.
Mindenkor megőrzi függetlenségét a vizsgált pályázótól, illetve az egyéb külső érdekcsoportoktól. Feladata elvégzésekor minden lényeges és jelentős körülményt mérlegelve értékel, az előminősítés és a döntés előkészítési dokumentáció kialakításakor nem befolyásolja saját, vagy harmadik fél érdeke.
A pályázó támogatási kérelmével nem okozhatja harmadik fél kárát, nem haladhatja meg a tisztességes verseny adta kereteket, gazdasági előnyök érdekében nem kérhet politikai és egyéb támogatást, illetve nem ajánlhat fel ellenszolgáltatást. Üzletvitele során köteles a tisztességes üzleti magatartás normarendszeréhez alkalmazkodni
A Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központok munkatársa:
1.tartózkodik minden olyan tevékenységtől vagy kapcsolattól, amely csorbíthatja értékítéletének pártatlanságát, illetve amely a pályázó érdekeit sértheti
2.politikai befolyástól mentesen végzi tevékenységét
3.olyan megfelelően megalapozott és objektív előminősítést készít, amelyben a következtetések kizárólag a támogatási rendszerben és a pályázati kiírásban közzétett feltételekkel, illetve a belső értékelési standardokban foglaltakkal összhangban lévő, megfelelő és elegendő értékelési kritériumokon alapulnak
4.nem fogadhat el ajándékot, juttatást vagy jogosulatlan előnyt, mert ez befolyásolhatja objektív szakmai véleményének kialakítását
5.előminősítésében, illetve minden írásos anyagában szerepeltet minden olyan lényeges és jelentős tényt, amely biztosítja az adott projekttel kapcsolatos döntéshez szükséges lehető legnagyobb mértékű informáltságot
6.mérlegel minden, a pályázó szervezet, illetve egyéb felek által rendelkezésére bocsátott információt és véleményt, azonban azok megalapozatlanul nem befolyásolhatják a saját, szakmai alapokon kialakított következtetéseit és mindenkor a pályázó legjobb érdekében jár el a szabályozó rendelkezések és a törvény betartása mellett
7.a Közalapítvány döntéshozó testületét, vagy a Kuratóriuma által kijelölt személyt legjobb szakmai tudása szerint folyamatában teljes körűen tájékoztatja a rendelkezésre álló információkról, szakmai véleményről, a lehetséges döntési alternatívákról.
TITOKTARTÁS
A Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központ munkatársa bizalmasan kezeli a személyiségi jogokat és a pályázó szervezet gazdálkodásáról a munkája során tudomására jutott adatot és információt.
Megfelelő felhatalmazás nélkül ezeket az információkat nem hozhatja nyilvánosságra, illetéktelen személyek tudomására, kivéve amennyiben az információ közlése jogszabályi vagy szakmai kötelessége.
A Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központ munkatársa:
1.a tevékenysége során tudomására jutott információkat körültekintően kezeli, gondoskodik azok megfelelő védelméről
2.a tudomására jutott adatokat, információkat személyes célokra, haszonszerzésre, a jogszabályi előírásokkal ellentétes módon más intézmények, illetve személyek javára vagy kárára, a vizsgált pályázó érdekeit és a közérdeket sértő módon nem használhatja fel.
SZAKÉRTELEM
A Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központ munkatársa a pályázati, tanácsadási, döntés-előkészítési és projektmenedzseri tevékenységét kizárólag az ezek elvégzéséhez szükséges ismeretek, szakértelem, végzettség és tapasztalatok birtokában látja el.
A Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központ munkatársa:
1.kizárólag olyan pályázati értékelést, tanácsadást és egyéb olyan tevékenységet végez, amelyhez rendelkezik a szükséges ismeretekkel, szakértelemmel, tapasztalattal, illetve gondoskodik megfelelő külső szakértő bevonásáról
2.tevékenységét a standardokon alapuló iránymutatásokkal, ajánlásokkal és módszertani útmutatókkal összhangban legjobb tudásának megfelelően végzi
3.törekszik szakmai ismereteinek, tevékenysége hatékonyságának és minőségének folyamatosan fejlesztésére
EGYÜTTMŰKÖDÉS
A Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központ munkatársa köteles olyan magatartást tanúsítani, amely elősegíti az egymás közötti és a határokon átnyúló együttműködést és jó kapcsolatok kialakítását.
A pályázó kérelmének benyújtása, valamint az értékelési folyamat, illetve pozitív elbírálás esetén, a lebonyolítás során köteles teljes körű együttműködést tanúsítani.
A Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központ munkatársa:
1.együttműködés révén elősegíti a szakmai fejlődést
2.együttműködik kollégáival
3.együttműködik minden vállalkozásfejlesztési központtal, függetlenül annak földrajzi elhelyezkedésétől
A pályázó:
1.együttműködik a pályázatát kezelő vállalkozásfejlesztési központtal
2.együttműködik az Új Kézfogás Közalapítvánnyal
3.együttműködik a helyi szabályozó hatóságokkal, egyéb szervezetekkel és testületekkel
4.elfogadja, hogy tekintettel a törvényekre, rendelkezésekre és a jelen etikai kódex szellemére, a projektek finanszírozásával kapcsolatban az Új Kézfogás Közalapítvány Kuratóriumának meghatalmazott képviselői által hozott határozat végleges
ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG
A Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központ munkatársa a vele kapcsolatban álló pályázó vagy szervezet számára tanácsadási vagy egyéb tevékenysége mellett, összeférhetetlenséget okozó tevékenységet nem végezhet.
Amennyiben a pályázó, vagy gazdasági társaság esetén bármely résztulajdonos érdekeltséggel bír valamely vállalkozásfejlesztési központban, úgy pályázatának beadása ezen összeférhetetlenség figyelembe vételével kell, hogy történjen.
A Közalapítványi Iroda és a vállalkozásfejlesztési központ munkatársa:
1.a pályázó vizsgálata, pályázat előminősítése, tanácsadás, illetve egyéb tevékenység keretében nem vehet át a vizsgált szervezet vezetőjének hatáskörébe tartozó felelősséget
2.függetlenségét megőrzi és elkerüli az összeférhetetlenség minden lehetséges formáját azáltal is, hogy elutasít minden ajándékot vagy juttatást, amely befolyásolja, vagy befolyásolhatja függetlenségét és feddhetetlenségét
3.elkerül minden olyan kapcsolatot a vizsgált szervezet vezetésével és alkalmazottaival, valamint harmadik féllel, amely befolyásolhatja, vagy veszélyeztetheti függetlenségét
4.nem használhatja fel hivatalos pozícióját magáncélra, és elkerüli az olyan kapcsolatokat, amelyek a korrupció veszélyét hordozzák magukban, vagy amelyek kétséget ébreszthetnek objektivitásával és függetlenségével kapcsolatban
A pályázó:
1.a pályázó pályázatának vizsgálata, a pályázat előminősítése, tanácsadás, illetve egyéb tevékenység során nem tanúsíthat semmiféle olyan tevékenységet, vagy ráutaló magatartást, amely befolyásolná az abban résztvevők objektivitását.
2.nem használhatja fel politikai pozícióját, gazdasági potenciálját pályázatának előmozdítása céljából, és elkerüli az olyan kapcsolatokat, amelyek a korrupció veszélyét hordozzák magukban, vagy amelyek kétséget ébreszthetnek a pályázati rendszer objektivitásával, tisztaságával és függetlenségével kapcsolatban.
Budapest, 2004. augusztus 25.
Lábody László
a Kuratórium elnöke
1 |
|
|
|
|